KeresésJoszo.hu – Szóljunk egy jó szót egymásért!

A londoni magyar, aki szárnyalni tanít

Tökéletes magyarsággal beszél, bár néha harminc évvel ezelőtti szavakat használ. Amikor kiköltözött, még nem tudhatta, meddig nem látja újra a családját, mert hazatérve börtönbe zárta volna az akkori rendszer. 32 éve él Londonban, a lányait toleranciára és hazaszeretetre nevelte – mindkét ország iránt. Informatikai talentumként indult, ma óriás pénzügyi cégek stratégiai fontosságú projektjeinek menedzsere. És az Egyesült Királyság Agykontroll-szervezetének (nemzetközi nevén Silva Method of Great Britain) igazgatója. Ostend Gábort kérdeztük.

Milyen ma magyarnak lenni Londonban?

Ezt általánosságban megválaszolni nem tudom, de az biztos, hogy amikor magyaroknak tartok tanfolyamot, az fantasztikus! Egyrészt a magyar emberek energiája, érzelmi töltöttsége egészen kiemelkedő még akkor is, ha éppen sokan közülük kevés pénzért dolgoznak és szerény körülmények közt élnek is. A mennyekben érzem magam, amikor köztük vagyok. Sokszor kérdik: „Gábor, az hogy lehet, hogy téged sosem látunk enni?” Néha valóban elfelejtem. Egy teljes napig hajt az ő energiájuk. Magyarnak lenni különleges adottság, ezt állítom. 

És másrészt?

Másrészt én 32 éve élek már itt és ennyi idő alatt bőven megtanultam, hogy a magyar társaságok a legborzasztóbbak is tudnak lenni. Panaszkodás, politizálás, kéretlen észosztás, durvaság… Ezt nagyon fáj látni... De összességében büszke vagyok a magyarságomra. Amikor kijöttem, néhány régi barátomtól azonnal kaptam pár hazaárulózó üzenetet. Nem vettem a szívemre. Minden országnak szüksége van nagykövetekre „idegenben” és én magamat ilyennek tekintem. Nagy szüksége van Magyarországnak arra, hogy ne csak a „Kádár Jánosokról” ismerjék és ítéljék meg a világban.

32 év után gondolom, Anglia lett a hazád.

Ez nem vagy-vagy, hanem is-is - és azt hiszem, ezt sokan megélik, akik „emigráltak”. Mi itthon is vagyunk és otthon is vagyunk. Tudod, a szeretetből nem csak egy véges mennyiség áll rendelkezésemre, amit ha szétosztok, elfogy. Minél több helyre tudod irányítani, annál több lesz belőle külön-külön is. Ha csak olvasod és nem tapasztaltad még meg, lehet, hogy ez nehezen hihető… De én így vagyok a két hazámmal is. Mindkettőért aggódom, mindkettőért tenni akarok. Ahogy az is igaz, ha itt meghallok magyarul egy Radnóti verset, valamiért könny szökik a szemembe.

És harminc év alatt a távolságok is eltűntek…

Így van. Mire fel ez az egész? A magyarok igen gyakran elfeledkeznek arról, hogy ha valaki Mátészalkán született és elköltözik Budapestre, ugyanannyi idő hazamennie, mintha Budapestről költözött volna Frankfurtba - mégsem mondják mindjárt hazaárulónak.

Te sikeres lettél, mondhatjuk, hogy te „megcsináltad”. Saját tulajdonú lakásban élsz, ami a legtöbb londoni magyarnak mindig is álom marad és a legnagyobb bankokkal dolgozol. Milyen út vezetett idáig?

Programozó-matematikus szakon végeztem Budapesten és akkor lettem programozó, amikor még lyukkártyákkal irányítottuk a gépeket. Voltunk páran, akikre hamar felfigyeltek otthon és aztán Angliában is. Programozóból nagyon hamar program- és rendszertervező (software-architect), majd menedzser lettem. Ha valaki elakadt, hozzám mindig jöhetett, tudtam segíteni, értettem a szakmámat. Tudással vezettem, nem hatalommal. Igyekszem így tenni ma is.

Ez után jön az a szint, ahol már szakmai kérdésekkel nem foglalkozol csak üzletpolitikával. Én itt dőltem ki. Nem tudtam vagy nem akartam megkötni azokat a kompromisszumokat, amivel igazgató lehettem volna. Mindig úgy bántam az embereimmel, ahogyan én is szerettem volna, ha velem bánt volna a főnököm. Hálás vagyok az életem alakulásáért és a sikereimért is.

Mi volt a siker kulcsa?

A tanulás! Mindig fejlesztettem magam és úgy érzem, tisztességesen, emberségesen bántam azokkal, akik körülvettek. Mindez tudatossá akkor vált bennem, amikor elvégeztem dr. Domján Lászlónál az Agykontroll tanfolyamot. Ekkor már nem csak iránytű, hanem eszköz is volt a kezemben. Aztán ezt kiegészítette egy jó pár hasonló dolog: meditációs technikák, erőszakmentes kommunikáció, villámolvasás, menedzserképzők… Mindig azt éreztem, hogy jól tudok együtt dolgozni az embereimmel, de ahogyan elkezdtem ezeket a mentális technikákat belevinni, az elismerés is több lett. Olyan dolgokat csináltak meg nekem, amiket más főnöknek soha.

Ezt mivel érted el?

Azzal, hogy biztonságot és szabadságot teremtettem a számukra. Hallottál már a „work-to-rule” sztrájkmódszerről? Az a lényege, hogy mindenki csak azt és csak úgy teszi meg, amit a szabályok a számára engednek. Ez pillanatok alatt megbénítja bármely szervezet működését. Ennek az ellentétét éred el azzal, ha az emberek mernek kilépni a komfortzónájukból, mernek szabályokat a józan ész szempontjából másként értelmezni, akár meg is kerülni és mernek nyitottak lenni – persze kizárólag a közös cél érdekében és nem mások kárára.

Jól látom, hogy bizonyos értelemben a társadalmi értelemben nagy sikereket feladtad a számodra fontos sikerekért?

Nagyon szerencsésnek érzem magamat, hogy eljöttem Magyarországról, mert kizárnak tartom, hogy távol tudtam volna tartani magamat a politikai szerepvállalástól.

Azért is szerencsém van, hogy anno nem vettek fel a Színművészetire, mert így megismerhettem egy másik, alternatív kreatív teret a világban, ahol még több lehetőségem van alkotni: a programozást. És megértettem, hogy hiába voltam mindig is rajongója a művészeteknek, az irodalomnak, nem szükséges, hogy minden szenvedélyem egyben a munkám is legyen. Szeretheti valaki a lovakat úgy is, ha nem lesz zsoké.

Az én benyomásom, hogy te két ember vagy egy testben…

… több, mint kettő! (nevet)

Ki lehetne racionálisabb, földhöz ragadtabb, logikusabb, mint egy programozó matematikus? De ezzel együtt elvégezted az oxfordi egyetem Mindfulness-based Cognitive Therapy képzését is, amit talán „tudatosság alapú elmeterápiának” tudnék nagyon nyakatekerten fordítani. Ez az én fejemben pont az előbbi ellenkezője.

Tudod, minden éremnek két oldala van. Nagyon jól hangzik, amiről eddig beszéltünk, de a szakmai sikerekért mindig komoly árat kell fizetni. Én például alkohollal kezeltem a stresszt – évtizedeken keresztül. Napközben dolgoztam, este ittam. Persze ne képzeljen el senki az út szélén, az árokban fekve… de nem tudtam megállni és ez a függőségem mindenre rányomta a bélyegét. Hiába próbáltam meg ezerszer, akaraterőből sosem tudtam leszokni. Az agykontroll hozta el a változást. Megértettem, hogy ez egy ugyanolyan program az agyamban, mint amilyeneket napközben számítógépekre írok. És megkaptam a módszert, hogy át tudjam írni magamban. Azóta nem iszom.

Azért ez meseszerűen hangzik…

Pedig igaz, kérdezd meg a környezetem! A szokásaink, a tudatallatinkban futó negatív programok igenis átírhatók. Mind elfogadjuk, hogy a helytelen gondolkodás, a negatív energia, a stressz megbetegít, igaz? Akkor miért olyan nehéz elfogadnunk, hogy ennek ellentéte meg is gyógyíthat minket? Volt olyan tanítványom, akinek a méhéből egyetlen nap alatt tűnt el egy ökölnyi méretű daganat. Csoda? Sokan annak tekintenék. Én gyógyítottam meg? Távolról sem. Ő gyógyította meg magát.

Ha fel tudnánk szabadulni arra, hogy reálisan lássuk a saját képességeinket, akkor nem lenne logikus, hogy rosszul élünk, betegek vagy sikertelenek vagyunk. Bárki képes lehet hasonlóra, elérni bármit, amire igazán vágyik. Csak hinnie kell a saját elméje erejében, elfogadnia, hogy ez tényleg lehetséges és megtanulni azokat az egyszerű módszereket, amelyekkel saját magát segíteni tudja ebben. A nyugati kultúra hiteti el velünk, hogy nem tudunk repülni, ezért hagyjuk, hogy elcsökevényesedjenek a szárnyaink. Az agykontroll számomra ezeknek a szárnyaknak az újra megerősítése – persze átvitt értelemben.

Olyannyira elmélyültél az agykontrollban, hogy te lettél a Silva Method, az angliai agykontroll igazgatója – magyarként. Ez nem furcsaság?

Érdekes és talán sokat mondó, hogy ezt a kérdést eddig még csak magyaroktól kaptam meg. (nevet) Miután az első tanfolyamomat elvégeztem otthon, Magyarországon, itthon, Angliában jöttem ismételni. Magyarországon voltunk vagy ötszázan, itt harmincöten. Nem értettem, ez hogy lehet. Szöget ütött a fejembe, hogy itt is megismertessem azt a módszert, amit otthon már az állam is évtizedek óta akkreditációval elismert és amit 300 ezren tanultak meg. Rengeteget foglalkoztam ezzel és a vonzás törvénye itt is működött: ha valamit nagyon akarunk, egyfolytában azon gondolkozunk, az meg fog történni, legyen bár építő vagy romboló. Ahol a figyelem és az energia, ott az eredmény.

Ez is egy program.

Pontosan. Az életünk sokkal nagyobb részét alakítják legtöbbször tudatalatti programjaink, mint gondolnád!  Nyolc hónappal első agykontroll tanfolyamom elvégzése után (addigra már sok tanfolyami ismétléssel felvértezve) Domján Laci megkérdezte, hogy nem akarnék-e segíteni az angliai agykontroll-szervezetnek, a Silva Methodnak. Szóba hozta Laura Silvának, a világszervezet vezetőjének és amint ő meghallotta, milyen menedzseri gyakorlatom van, felajánlotta az igazgatói széket. Mint kiderült, már egy ideje keresték az alkalmas embert. Ez is meseszerű, nem igaz? (nevet) Persze addig, hogy magam is tarthassak tanfolyamot még csaknem két évig kellett tanulnom. A tanulást azóta is folytatom és ezért végeztem el az oxfordi egyetem mindfulness képzését is.

Miért érzem úgy, hogy az agykontrollt fontosabbnak tartod, mint a gyümölcsöző programozói, banki karrieredet?

Mert ez a fontosabb. A bankokban remekül lehet presztízst és pénzt keresni, nagyszerű kollégákkal találkozom és izgalmas problémákat oldok meg. De nemrég az egyik angol nyelvű tanfolyamom után azt mondta az egyik diákom: „Gabriel! Úgy érzem, vízen tudnék járni!” Persze képletesen értette, de azzal, hogy egy tanfolyam végén valaki ekkora energiával és hittel távozik, úgy érzem, sokkal nagyobb és fontosabb nyomot hagyok a világban, mint egy jól sikerült szoftverrel. Bátorítom az embereket, hogy legyen hitük, hogy van lehetőségük megváltoztatni az életük menetét. Segítek nekik, hogy segíthessenek magukon. Sokan jönnek, akik azt hiszik, trükköket fogok mutatni, amikkel segíthetik az életüket. Ez így is van. De végső soron a legnagyobb trükk mégiscsak a szeretet.

Ez azért közhely.

Legfeljebb a megfogalmazásom suta, a mondanivaló igaz. Tudod milyen borzasztó nehéz jól szeretni? Például magadat? Egy másik ilyen nagy, túl keveset gyakorolt „trükk” a megbocsátás. Az agykontroll tanfolyamon van egy rész, ahol magunknak és szüleinknek bocsátunk meg. Azon akárcsak a legtöbb résztvevő, én is mindig elsírom magam. Talán az is mondd valamit, hogy a diákjaim túlnyomó többsége, ha eljön, ismételni is rendszeresen visszatér.

De miért ismétli meg valaki? Nem tudja megtanulni elsőre?

Egyszer egy fiatal angol lány ugyanezt kérdezte: minek jönnek ismétlők? Olyan hülyék, hogy kétszer kell nekik elmondani? Nagy fészkelődés támadt a teremben, mert sokan voltak régi ismétlők. Végül egyikük, egy nagy cég megbecsült nemzetközi igazgatója szólalt meg: „Egyrészt ritkán szoktam ilyen jól érezni magamat, mint itt, másrészt mert én magam változom. Annyira bőséges az anyag, hogy ahogy telik az idő és az én fókuszom változik, mindig más tanulsággal megyek haza utána.”

Mindenkinek való ez? Meggyőző, amit mondasz, de például nekem nincsen semmi bajom.

Hadd mondjak egy példát: az agykontroll olyan, mint az úszás. Leélheted az életed anélkül, hogy megtanulnál úszni, de abban mind egyetértünk, hogy jobb tudni úszni, mintha nem tudnál, igaz? Aztán adódhat olyan szituáció, amikor egyik vagy másik megmentheti az életed. De kicsit késő akkor megtanulni úszni, amikor már süllyed a hajó…

Ha Magyarországon ennyire elterjedt az agykontroll, miért nem előztük még meg Svájcot?

Ez az, amiről az elején is beszéltem neked. Tudod, a miénk egy elképesztően aprólékosan leíró nyelv. Csak ahhoz, hogy megértsük a különbséget a jár, totyog, lépked, cammog és poroszkál igék között borzasztóan jól kell tudnunk képzelni, vizualizálni. Bármelyiket mondom, mindegyiknél egy másik jelenetet látsz magad előtt eltérő külsejű emberekkel, igaz? Ez az adottság vagy tehetség teszi, hogy a magyarok a világ legjobbjai az agykontrollban. Ez óriási lehetőség! De ezzel egyidőben a világ egyik legpesszimistább, legborulátóbb népe is vagyunk. Mi következik ebből? Hogy elképesztő hatékonysággal teremtjük meg saját magunknak a sikertelenséget, a romlást, Trianont és a mohácsi vészt. Olyan eszköz van a kezünkben, amivel az egész világ legsikeresebb népe lehetnénk (gondolj csak az olimpiai éremtáblázatokra vagy hogy hány zseniális tudóst adtunk már a világnak), de mi ehelyett a különleges tehetségünket hagyományosan magunk ellen használjuk. Ezért is érzem sokkal fontosabbnak, hogy ezen segítsek változtatni, mint hogy csak a bankok szolgálatába adjam magamat. Ugye megértesz?

Ostend Gábor angliai tanfolyamai felől itt tájékozódhatsz: agykontroll .co.uk

Volna neked is egy jó szavad a világ számára? Küldd el nekünk saját történetedet ide kattintva vagy a [email protected] e-mailcímre!