KeresésJoszo.hu – Szóljunk egy jó szót egymásért!

Egy majdnem eldobott élet

Az osztálytársam kilenc évvel ezelőtt belém szeretett 9. osztályban és én is kedveltem őt, ezért adtam magunknak egy esélyt. Szeptemberben egy hétig mindennap beszéltünk, és ha tehettük, elmentünk sétálni iskola után. Ő mindig hallgatott, félénk és visszahúzódó volt az első naptól kezdve, ami hamar rossz hatással is lett rám, észrevettem, hogy napról napra rosszabb a kedvem és sok negatív gondolat férkőzött a fejembe. Tudtam, hogy ő az oka. Nehéz szívvel, de megmondtam neki, hogy csak a barátja szeretnék lenni.

A kép illusztráció - forrás

Pontosan 1 évvel később, amikor hazaértem az iskolából, kaptam egy üzenetet tőle: „Szerinted én hülye vagyok?”… Azonnal felhívtam telefonon: „Mit csináltál?”-kérdeztem, mire ő bevallotta, hogy felsétált egy erdős hegyre egy késsel, és felvágta az ereit. Nagyon dühös lettem és kétségbe estem, mert ezek szerint a kés egész nap vele volt az iskolában és én nem vettem észre, hogy ma depressziósabb lenne az átlagnál. Tudtam, hogy segítenem kell neki, ezért megígértem, hogy megkeresem őt, de azonnal szorítsa el a vérzést. Első dolgom volt felhívni az osztályfőnökömet és megtudni a fiú anyukájának a számát. Szólnom kellett neki. Közben hívtam a mentőket, de nem tudtam pontos címet mondani, ezért nem tudtak segíteni. Anyukámmal rögtön elindultunk autóval a lakhelye felé.

Az út alatt telefonon tartottam vele a kapcsolatot, ezalatt elárulta, hogy a lakhelyéhez közeli hegyen van. Nem vette fel senkinek a telefont, csak nekem. Amikor elfogyott az autóút, elkezdtem a nevét kiabálva futni, Isten tudja merre, mert ismeretlen helyen jártam. Csak azt tudtam, hogy meg kell őt találnom. Mondtam neki, hogy szóljon, ha hallja a hangom. Kérdeztem túrázókat, láttak-e egy szomorú fiút, de senki sem látta. A feltöltő kártyás telefonomról gyorsan fogyott a pénz, ezért megkértem a testvéremet, hogy gyorsan töltse fel nekem. A fiút megkérdeztem, mit lát maga körül, mire mondta, hogy egy fa alatt fekszik. Kérleltem, hogy szedje össze magát és menjen nyílt terepre, hogy könnyebben megláthassam. Kétségbeesetten, sípoló tüdővel futottam szó szerint kerítéseken és bokrokon át, de akkor megláttam egy sötét foltot a növényzetben és rögtön tudtam, hogy ő az. Odarohantam hozzá, magánál volt, de nagyon hideg volt a teste, sápadt a bőre. Egy törölközővel, amit otthonról hoztam, elkötöttem a karját és feltartottam a feje fölé. Még mindig vérzett. Felmértem, hogy próbálta vagdosni a másik kezét is, de az nem volt súlyos. Akkor hirtelen anyukám is megjelent és mondta, hogy beszél a mentősökkel, maradjak a fiúval. Ezután le kellett vinnünk őt a hegyről az útra, ahol a mentősök elláthatják. Alig tudott menni, de lejutottunk az útra és a mentő is megérkezett. Az egyik mentős, amikor meglátta a barátom kezét, akkor nevetve azt mondta: „Máskor hosszában vágd!” Ekkor pofon vágtam és szép szavakkal illettem, de csak nevetett és nem vette magára.

A kórházban találkoztam a fiú szüleivel, akik persze engem okoltak, teljesen ki voltak borulva (mintha én nem lettem volna).  Összevarrták a sebeit, amelyek örökké látszani fognak a csuklóján, emlékeztetve őt arra, hogy majdnem eldobta magától az életet és a jövőbeli boldogság esélyét.

Mint később kiderült, azért kísérelte meg az öngyilkosságot, mert nem tudta feldolgozni, hogy nem vagyok belé szerelmes és nem látta értelmét az életének, emiatt mondta, hogy úgy érzi, ő sosem lesz boldog. Ezután eltávolodtunk egymástól, de csak azért, mert hamarosan megismert egy lányt, aki az első barátnője lett, és a mai napig együtt vannak. Már megérte életben maradnia és örülök, hogy segíthettem neki.

A cikk szerzője Varga Claudia.

Volna neked is egy jó szavad a világ számára? Küldd el nekünk saját történetedet ide kattintva vagy a [email protected] e-mailcímre!