KeresésJoszo.hu – Szóljunk egy jó szót egymásért!

Nem ütök vissza, mert nem akarok

Nevezheted kristálygyermeknek vagy lehetsz kevésbé ezoizé, valószínűleg a te életedben is volt már pillanat, amikor földbe gyökerezett a lábad attól, amire egy végtelenül tiszta gyermek tanított.

A kép illusztráció - Forrás
 
Nálunk néhány napja fordult elő utoljára, hogy a tizenegy éves fiam gyakorlatilag egy ötperces párbeszédbe sűrítette azt, amit világszerte próféták és tanítók sokasága próbált már meg fejtegetni az emberiségnek. 
 
- Anya, tudod, van az X - mond egy nevet felettébb különös, erőfitogtató hanglejtéssel és a szemét forgatva.
- Mi ez a hanglejtés?
- Hát ilyen... menőzni akar egyfolytában. És azért engem visz mindig a földre, mert tudja, hogy én nem ütök vissza. De Anya, ha én egyszer visszaütnék, az nagyon fájna neki. Én nem azért nem ütök vissza, mert nem tudok, hanem mert nem akarok.
 
Ilyenkor nekem, agresszív földi halandónak elég nehéz megszólalnom.
Ne már! - és már csúszna is ki a számon, hogy hogyan kell igenis megvédenie magát, meg különben is, nekimegyek bárkinek, aki a gyerekemet bántja. Ehhez képest azért szupercukin moderálom magam.
 
- Csak azt ne mondd, hogy azért a dühtől nem robbansz szét ilyenkor! - hát legalább mondtam valamit.
A gyermek néz, néz, és valószínűleg nem ért.
- Anya, én ilyenkor nyugodt vagyok. Na jó, egy pillanatig nem, de aztán igen.
- De hát fájdalmat okoz!
- Dehogyis! Gyere, megmutatom, hogyan esek - és megmutatja.
- Miért nem ütsz vissza? - jól van, na, biztos nehéz a felfogásom.
- Hát mondom, nem akarok!
 
Látja rajtam a meghatódottságot, megölelgetem, megpuszilgatom, de nem szólok.
- Ezt most miért? - kérdezi.
- Mert nagyon büszke vagyok rád. Mert hatalmas ember vagy. Azt hiszem, kettőtök közül te vagy az erős.
 
Mosolyog, érti, hogy miről beszélek.
- Tudod, neki csak a teste erős. A testét bárki erősre tudja edzeni. Neked a lelked erős. Nagyon szeretlek.
Csend. Örül a megerősítésnek. Ami engem illet, én azért még gyúrnék egy kis materiális elégtételre.
- Figyelj, de az sem oké, ha te ezt többször hagyod és ebből rendszert csinál, valahogy azért ezt helyre kell tenni - szögezem le, tudván, hogy esélyem sincs fizikai erőről szóló javaslatokkal. - Legalább mondd neki poénból, hogy figyelj, öcsi, ne erőlködj, lefekszem én ide magamtól malmozok kicsit, aztán letudtuk.
 
Nevet.
- Mindig azzal menőzik, hogy "tudok taekwondozni, tudok taekwondozni".
- Hát mondd neki, "én meg tudok gondolkodni" - így anyuka, aki szerint ugye legalább verbálisan nyomjuk már le, ha meg nem is vertük a büdös kölkét....
- Igen, az nagy beszólás volna - hagyja rám, hadd legyen egy kis örömöm.
- Figyelj, fiam, találjunk valami megoldást, mert azért ez így tényleg nem oké. Tudok valamivel segíteni? Beszéljek valakivel?
- Dehogyis! Majd ha megint a földre fektet, "oda" ütök neki - mutatja, hogy amikor a fiú fölötte áll, veszélyes ütést lehetne bevarrni neki, ha tényleg nagy a gáz, bár gyanítom, ez a verzió inkább csak az én megnyugtatásomra szolgál, hogy valahogy fogjam már fel: ő tökéletesen ura a helyzetnek.
 
Hát igyekezni fogok. Igyekeznünk kell. Tele van ez az elbaltázott bolygó olyan gyerekekkel, akik mutatnák, hogy merre van a kifelé. Próbáljunk meg hinni nekik.
 
A cikk szerzője Füleki Tímea.
Volna neked is egy jó szavad a világ számára? Küldd el nekünk saját történetedet ide kattintva vagy a [email protected] e-mailcímre!