KeresésJoszo.hu – Szóljunk egy jó szót egymásért!

Én és az én Véleményem

Vagyok Én és van nekem egy Véleményem. Szerencsés esetben az Én a stabil, a Vélemény a rugalmasabb. Miért? Mert a fixálódott vélemény akadályoz a haladásban. Ami pedig nem halad, nem mozog az megposhad és büdös lesz. Idővel egyre jobban bűzlik.

A kép illusztráció - forrás

Hogyan születik meg az én Véleményem?

Először is, bemutatom neked a Nézetem. Mert van nekem Nézetem is. Na ő aztán igazán rugalmas és sokrétű, ja és persze nincs egyedül. Nézetek és Vélemény pariban vannak, de mint a Nézet szó mutatja, a nézet mindig csak egy bizonyos nézőpontja, szelete a valóságnak. Én ma innen nézem a világot és oldalnézetből ezt látom belőle, te onnan nézed és azt látod belőle. Holnap pedig lehet pont fordítva lesz. Holnapután én már repülőn leszek és fentről nézek mindent, lehet te pedig barlangászni fogsz, és lentről alulnézetből nézel felfele. Egy kép sok millió apró részletből áll össze, de még így is hiányzik belőle a Teljesség! Mert nézni és látni óriási különbség. Látni és érezni még nagyobb. Nézni-látni-érezni, és így rálátni, meglehetősen munkás tevékenység.

Ezért nekem többféle Nézetem is van. Mindegyik egy-egy nézőpontot képvisel és ezeken keresztül látom és érzem a világot. Ha nincs elég nézet a tarsolyomban, nem restelem meglesni másokét is. Így alkotok véleményt. Így születik meg az én Véleményem.

De lássuk, hogyan fixálódhat a Vélemény?

Mondok egy mesét.

Bí, 43 éves családos, kisvárosi mérnök volt, és egyik nap arra ébredt, hogy van egy fantasztikus ötlete! Feltalálta a Lábkormányos autót. Rettentően izgatott lett, szárnyalt, tervezett, egész elméjét csak az ő Lábkormányosa töltötte be. „Micsoda újítás, micsoda lehetőségek! Innentől kezdve, szabadon használhatjuk a kezünket vezetés közben, ehetünk szendvicset, írhatunk SMS-t, simogathatjuk a csajunk lábát! Zseniális, eget rengető újdonság, mely forradalmasítja majd az autóipart! Szerte a világon mindenki ismerni fogja Bí Lábkormányosát!”

Ebben a pillanatban Bí és az ő Lábkormányosa eggyé váltak. Bí bezárkózott hát a műhelyébe és kizárta a külvilágot. Hétből hét napot dolgozott. Éjt nappallá téve csak csiszolgatta ötletét, tervezte a Lábkormányost, majd titokban elkezdte összeszerelni. Családja, barátai, nem értették mi zajlik, aggódtak érte. Kérték meséljen róla, hogy mit csinál látástól vakulásig. Hiába unszolták, mutassa meg mi készül a műhelyben, Bí csak annyit mondott. „Majd! Még nincs itt az ideje! Ne sürgessetek!”. A Lábkormányos alaktalan, névtelen tabuvá vált, mely tabu egyre mélyülő árkot ásott Bí és a családja között.

Délutánonként, mikor a lemenő nap sugarai bevilágították az egyébként sötét műhelyt, Bí újra és újra körbe járta találmányát, megnézte jobbról és balról, és alulról és felülről, és belülről és kívülről, és közelről és… Hát igen, mivel a műhely falain kívülre soha nem ment, így a távolról bizony kimaradt. Így kimaradt a rálátás is. Bí másnap reggel elkötelezve folytatta munkáját. Szeme a hosszú hónapok alatt megszokta, a félhomályt, nem tűnt fel neki a fény hiánya.

A Fényé, mely kegyetlenül megvilágítja a részleteket is.

Aztán eljött a várva-várt pillanat amikor előhozta a Lábkormányos prototípusát. Bí szíve telve volt félelemmel és elvárásokkal. A megmérettetés pillanata. A pillanat, amikor megmutatja a nagyvilágnak az ő dédelgetett gyermekét, a Lábkormányost. Kitette hát őt a napfényre, hogy mindenki megcsodálhassa. A fogadtatás igencsak vegyesre sikeredett. A csoda elmaradt.

Családja, akiktől addigra már eltávolodott, ellenszenvvel nézegették a Lábkormányost. Számukra a Lábkormányos nem volt más, mint a bűnös, aki az árkot ásva, elvette a szerető apát és férjet! Nem tudták semlegesen, ítélkezés nélkül szemlélni, mert már napvilágra jövetele előtt gyűlölték őt.

Egy páran lelkesedtek érte, de a többség csak döbbenten, érthetetlenül nézte a Lábkormányost. A próbavezetés során volt, aki kényelmesnek, volt, aki kényelmetlennek érezte. Volt, aki hasznosnak, volt, aki haszontalannak ítélte meg. ”Talán, ha máshol lenne a lábkormány!” „Talán, ha jobban elférnének a lábaim!” „Talán, ha kicsit feljebb ülnék!” És megállíthatatlanul csak özönlöttek a „Talán, ha”-k.

Bí romokban volt. Úgy érezte, hiába volt minden erőfeszítése, hiába kitartása, türelme, zseniális ötlete, mégis egyedül maradt vele. “Ezek nem értenek semmit! Idióták! Nem való ezeknek semmi újítás! Nem értik a zsenialitást! Nem értenek engem! Nem fogadják el az én Lábkormányosomat!” - dühöngött magában. Végtelenül megbántott és sértett volt. Fogta a lábkormányost, visszavitte a műhelybe és magukra zárta az ajtót. Újra csönd és sötét volt. A zárt ajtók mögött senki nem látta és zaklatta őket. Senkitől nem kellett megvédenie, senki nem kérdőjelezte meg találmánya, és zsenialitása létjogosultságát. Haragudott az egész világra, úgy érezte mindenki ellene fordult. Kirekesztettnek érezte magát. Ahogy teltek a napok és hetek, Bí egyre magányosabb lett. Egyik nap, ahogy önsajnálatába süppedve üldögélt az ő Lábkormányosában, felmerült benne egy kósza gondolat. „Talán én rontottam el valamit? Talán, ha előbb megmutattam volna a többieknek? Talán, ha világosabb lett volna a műhelyben? Talán, ha mások is kipróbálhatták volna? Talán, ha teszteltem volna a forgalomban? Talán, ha meghallgattam volna mások véleményét? Talán csak én hittem, hogy találmányom zseniális?”

Talán. Igen!

De akkor és ott, amikor megszületett a Lábkormányos, csendben a műhely félhomályában, béke volt. Csak ők ketten, Bí és az ő Lábkormányosa. Megijesztette a gondolat, hogy mi lesz, ha idő előtt mutatja meg a találmányát, amikor még nem tökéletes? Akkor majd megkritizálják, értetlenül bámulják, megütköznek rajta, netán megtámadják, megkérdőjelezik a létjogosultságát, vagy ami a legrosszabb, ignorálják!  És neki, mint jó szülőnek, meg kell majd védenie a gyerekét. Ehhez nem érzett elég erőt és bátorságot. Elfáradt a magányban. Belefáradt a lelkesedésbe. Így hát nem mozdult, hanem maradt műhelye óvó félhomályában, kettesben a Lábkormányossal, kizárva a külvilágot, mások véleményét és a valóságot. Akkor és ott ez jó és kényelmes megoldásnak tűnt.

De ahogy most megsemmisülve üldögélt a hasznavehetetlen találmányával, innen nézve már látta, hogy hibát követett el. Mert a puding próbája az evés, a vélemény próbája pedig maga az Élet. Véleményt azért alkotunk, hogy könnyebben eligazodjunk a világban, segítségével megoldjuk az elénk kerülő feladatainkat és haladjunk előre az utunkon.

Bí története megmutatta, hogyan fixálódik a vélemény, és a fixálódott vélemény, melyet igazságként fogunk fel, hogyan lesz eszköze a kirekesztettségnek, hogyan szigeteli el az embereket egymástól. Nem jó az a vélemény, mely gátol a haladásban. Nem jó az a vélemény, mellyel egyedül maradsz.

Manapság nehéz Véleményt alkotni. Igen, a jó vélemény nem lesz, nem lehet ajándékba kapni, hanem nekünk kell megalkotni. Tudom, macerás, de ez van! Igazi alkotások pedig műhelyben születnek, aprólékos figyelmes műhelymunkával. Minél több szerszám, szakértelem, hozzáértő és segítő szándék veszi körül az alkotást, annál becsesebb dolgot alkothatunk. És kell a FÉNY! Ki kell nyitni ajtót és ablakot, hogy lássunk és láttassunk!

Vagyok Én és az én Véleményem. Mi nem vagyunk egyek. Igyekszem nem fixálni, és időről időre frissíteni. Hogyan? Kiteszem a napvilágra és megmutatom másoknak. Ahogyan az autókat és a találmányokat is tesztelni kell, úgy akkor tesszük legjobbat a Véleményünknek, ha engedjük, hogy kipróbálja magát. Ehhez bátorság és nyitottság kell, mert mindig ott a rizikó, hogy valakinek valamiért nem tetszik az én Véleményem. Vélemények ütköztetésekor, bizony megsérül a karosszéria, és lehet, hogy még a motorban is kár keletkezik. Fájdalmas, az ütközetek után ütött-kopottnak, szétesettnek látni őt. Mi mást tehetnék ilyenkor, mint visszamegyek a műhelyembe, viszem a használatban megkopott, elhasználódott véleményemet, és újra alkotom. Szétszedem-kidobok-hozzáteszek-összerakom és természetesen újra Fényezem. Mindig vannak részek, melyekhez hűségesen ragaszkodom, de általában találok olyan új alkatrészeket, melyeket érdemes beépítenem, hogy véleményem használhatóbb legyen a forgalomban.

Csakis így születhetnek „hasznos” vélemények. Mikor hasznos, és jó egy vélemény? Szerintem akkor, amikor hosszas tesztelés után, elfogulatlanul megvizsgálva, azt látjuk, hogy véleményeink segítségével könnyebben boldogulunk hétköznapi csatáinkban, hogy segítenek bennünket abban, hogy haladjunk az utunkon, megértsük és békében együtt éljünk ezzel a zűrzavaros világgal, mely körbevesz minket. Támogatják és megerősítik kapcsolódásunkat az emberekkel, és hozzájárulnak ahhoz, hogy harmóniába kerüljön a Kint és a Bent, a Fent és a Lent. Ha egyedül maradsz a véleményeddel, az mindig gyanús!

Ha így van, akkor irány vissza a műhelyedbe, és kezdd elölről! Hidd el megéri!

A „jó” vélemény soha nem szigetelhet el, nem kirekesztő, nem tehet magányossá. A jó vélemény legyen mindig hasznos társad a kapcsolódásban.

Mit szólsz hozzá? Szerinted?

Vagyok Én, és van az én Véleményem. Hogyan vagy Te és a te Véleményed?

ÉBRESZTŐ!

A cikk szerzője Kamilly Renáta.

Volna neked is egy jó szavad a világ számára? Küldd el nekünk saját történetedet ide kattintva vagy a [email protected] e-mailcímre!